Általános

Tovább szárnyal a Kéthely SE a leány utánpótlás bajnokságban

2017. november. 07., 15:11

Tovább szárnyal a Kéthely SE a leány utánpótlás bajnokságban

Az ötödik és a hatodik fordulót rendezték meg a női bajnokságokban. Az ötödik fordulóban felnőtteknél simán győzött hazai pályán a Balatonboglár és a Siófok.

Az ötödik és a hatodik fordulót rendezték meg a női bajnokságokban. Az ötödik fordulóban felnőtteknél simán győzött hazai pályán a Balatonboglár és a Siófok. A Nagyatád hamar vezetést szerzett a Balatonlelle otthonában, akik csak a félidő utolsó pillanataiban tudták egalizálni a vendég vezetést. A fordulás után egyre nagyobb fölénybe került a házigazda, de a helyzeteket gólra nem tudta váltani. A találkozó utolsó pillanataiban a vendégek előtt is adódott lehetőség, de a lellei gárda kapusa bravúrosan hárított, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen. Az utánpótlás korosztálynál az éllovas Siófok ismét a második félidőben tudott gólt szerezni, ami ezúttal is elég volt a mérkőzés megnyeréséhez. A Kéthely csapata igen fontos győzelmet aratott a Barcs csapatának otthonában, így továbbra is százszázalékosak. A Csurgó is egyre jobban belelendül, a múltheti sikerük után ismét három ponttal gazdagodtak. A hatodik fordulóban a felnőtteknél fontos meccset nyert a Nagyatád Kaposfüreden, míg az éllovasok könnyedén jutottak a bajnoki pontok birtokába. Az utánpótlás bajnoki meccsek nagy küzdelmek után dőltek el. A Kéthely együttese lehozta az ötödik meccsét is kapott gól nélkül és az egy lőtt góljukkal meg is nyerték a Boglár elleni mérkőzésüket. A Kaposvölgye LUE csapata az utolsó percben büntetőből lőtt góljukkal verték 1-0-ra a Balatonszentgyörgy gárdáját.

Az elmúlt hétvégén a Balatonlelle-Nagyatád mérkőzésén jártunk, így a képgalériában található fotók, ezen mérkőzésen történteket elevenítik fel.

Női felnőtt bajnokság

5.forduló eredményei:

Balatonlelle-Nagyatád 1-1 (1-1)
G.: Vári E. ill. Kondor K.

Balatonboglár-Kaposfüred Párducok 3-0 (2-0)
G.: Wiedermann K, Gyurka Sz, Horváth B.

Siófoki Bányász-NFC Csököly 3-0 (1-0)
G.: Janecz J, Kovács E. 2.

6.forduló eredményei:

Kaposfüredi Párducok-Nagyatád 0-2 (0-0)
G.: Józsa B, Kondor K.

Balatonlelle-Siófoki Bányász 1-4 (0-1)
G.: Szántó Zs. ill. Kovács E. 2, Boér R, Horváth Z.

NFC Csököly-K.Rákóczi Bene Akadémia 0-7 (0-0)
G.: Ujvári Cs. 2, Jankovics L. 2, Terestyényi A, Varga A. 2.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. K.Rákóczi Bene Akadémia

5

5

0

0

29

- 2

15

2. Siófoki Bányász

5

4

0

1

24

- 5

12

3. NFC Csököly

6

3

0

3

11

- 17

9

4. BB SC Balatonboglár

5

2

1

2

9

- 7

7

5. Nagyatádi FC

5

1

1

3

6

- 25

4

6. Kaposfüred Párducok

5

1

0

4

2

- 13

3

7. Balatonlelle SE

5

0

2

3

2

- 14

2

 

 

Leány U15 bajnokság

5.forduló eredményei:

FC Barcs-Kéthely 0-2 (0-1)
G.: Kócza P, Stamler K.

BB SC Balatonboglár-AC Nagybajom 1-1 (0-0)
G.,: 
Kis A, ill. Kovács N.

Siófoki Bányász-Kaposvölgye LUE 1-0 (0-0)
G.: Kiss B.

Csurgói TK-Nagyatádi FC 2-0 (0-0)
G.: Druzsin D. 2.

6. forduló eredményei:

Nagybajom AC-Csurgói TK 2-1 (0-0)
G.: Horváth K. 2.

Kaposvölgye LUE-Balatonszentgyörgy 1-0 (0-0)
G.: Keszi C.

Kéthely-Balatonboglár 1-0 (1-0)
G.: Stamler K.

A Nagyatád-Siófoki Bányász mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Kéthely SE

5

5

0

0

8

- 0

15

2. Siófoki Bányász

4

4

0

0

15

- 1

12

3. Nagybajom AC

5

3

1

1

10

- 6

10

4. Kaposvölgye LUE

6

2

1

3

6

- 8

7

5. Csurgó TK

5

2

0

3

6

- 11

6

6. BB SC Balatonboglár

6

1

2

3

5

- 14

5

7. FC Barcs

5

1

1

3

5

- 5

4

8. Nagyatádi FC

5

1

1

3

4

- 9

4

9. Balatonszentgyörgy

5

1

0

4

4

- 9

3

 galeria

További hírek

Általános
4. MAVONT TORNA DÖNTŐ BARANYÁBAN

2017-12-08 10:49:15

4. MAVONT TORNA DÖNTŐ BARANYÁBAN

Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága rendezi a 4. Megyei Amatőr Válogatottak Országos Nagypályás Torna (MAVONT) döntőjét hétvégén (december 09-10-én) Pécsett.

Általános
ALAPFOKÚ JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM

2017-12-06 09:59:56

ALAPFOKÚ JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM

A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága valamint Játékvezető Bizottsága ALAPFOKÚ JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM-ot indít

Általános
Műfüves Bajnokság

2017-12-06 09:53:39

Műfüves Bajnokság

Az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságának szervezésében ismét megrendezésre kerül a Műfüves Bajnokság

Általános
MAVONT TORNA

2017-12-04 12:05:51

MAVONT TORNA

LEZAJLOTT A MEGYEI VÁLOGATOTTAK DÉL-KÖZÉP DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS TORNÁJA SZÉKESFEHÉRVÁRON, BUDAPEST, BARANYA, TOLNA, FEJÉR ÉS SOMOGY MEGYE RÉSZVÉTELÉVEL

Értesítők, információk

Szponzorok