Liga értekezlettel megkezdődött a 2017/2018-as bajnoki évad

2017. augusztus. 11., 17:19   |    

Liga értekezlettel megkezdődött a 2017/2018-as bajnoki évad

A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatósága 2017.08.10-én megtartotta a következő évad ( 2017/18)  LIGA és Időpont egyeztető értekezletét. Nemes Nándor megyei igazgató értékelte a versenyévadhoz kapcsolódó versenyengedélyek kiadását és az átigazolásos tranzakciók pillanatnyi helyzetét. Mindenkinek a köszönetét fejezte ki a konstruktív hozzáállásért. Külön blokként szerepelt a megbeszélésen az utánpótlás kérdése. A tervek szerint egy előzetes igényfelmérés fog történni az U-19-es bajnokságok megyei szinten való átszervezésére. Ez további konzultációt fog jelenteni a jövőben. Az edzőképzésekkel, tanfolyamokkal kapcsolatosan elhangzott, hogy a csapatvezetők folyamatosan figyeljék az aktuális információkat, hogy időben tudjanak reagálni a tanfolyami felhívásokra az érdeklődők, igénylők. Ünnepélyes keretek között megtörtént a rendezői mellények első fázisban történő átadása a megye I, II osztályú egyesületek részére. Jelképesen az első garnitúrát (12 db)  Az FC Barcs elnöke Kelemen Géza vehette át  Nemes Nándor Megyei Igazgatótól. Bőzsöny János Versenybizottsági Elnök tájékoztatta a csapatokat az idei versenyévad főbb szempontjairól, struktúrájáról. Külön felhívta a figyelmet a Megyei II. osztály előtt álló kihívásra, amit a versenykiírás részletesen tartalmaz. Szakmai színvonal emelkedését és pozitív folyamatok megerősödését  várja az Igazgatóság az átszervezéstől. A megváltozott regisztrációs kártya szabályzathoz kapcsolódóan Schlégl László MLSZ SMI munkatárs tartott interaktív tájékoztatót. Külön kiemelésre került a technikai vezetők igénylésének kérdése. Csapatokként 2 igénylést hagy jóvá ebben a kategóriában az Igazgatóság, de egy felnőtt  mérkőzésen csak egy személy regisztrálhat az IFA jegyzőkönyvekbe. Betartását a játékvezetők fokozottan fogják ellenőrizni. További  értékelések, tapasztalatok hangzottak  el a megyei MK jelenlegi 1-2. fordulójáról a sorsolást megelőzően.  

További hírek

Általános
Bővült a Somogy vármegyei játékvezetők száma
Általános
Magyar Kupa fordulók

2024-03-26 13:39:41

Magyar Kupa fordulók

Általános
Gyermekvédelem a labdarúgásban

2024-02-29 13:04:53

Gyermekvédelem a labdarúgásban

Általános
Futsal Vármegyei Döntő 2024

2024-02-29 08:46:56

Futsal Vármegyei Döntő 2024

Szponzorok