Tarolt a Bene Akadémia a női futsal bajnokságokban

2018. február. 22., 11:41   |    

Tarolt a Bene Akadémia a női futsal bajnokságokban

A balatonboglári NEKA csarnok adott otthont, a női és leány futsal bajnokságok második játéknapjának.

A csarnok adta kiváló lehetőségeket maximálisan kihasználva, egyszerre három pályán folytak a küzdelmek, felváltva követék egymást a két korcsoport mérkőzései. A felnőtt mezőnyben a K.Rákóczi Bene Akadémia „A” csapata biztosan szerezte meg a végső győzelmet. Mögöttük a K.Rákóczi Bene Akadémia „B” csapata végzett a második helyen, míg a bronzérmet a Nagyatád gárdája kaparintotta meg, a nap elején gyengélkedő Kaposfüredi Párducok ellenében. A második játéknapon a hatodik helyen végzett Balatonlelle csapata is kitett magáért, az első három mérkőzésen öt pontot is szereztek. A mezőnyben a gólkirályi címet Seres Viktória (Bene Akadémia A) szerezte meg 12 találattal. A leány U15 mezőnyben hibátlan mérleggel lett első a Bene Akadémia csapata, megelőzve az egy vereséggel záró Siófok B gárdáját. Mögöttük teljesen kiegyenlített volt a mezőny, bárki-bárki ellen eredményesen vehette fel a küzdelmet. Ennek megfelelően a harmadik és a nyolcadik helyezett között mindössze kettő pont különbség alakult ki. A nyolcadik helyen zárt Barcs gárdájának lehet igazából hiányérzete, hiszen csupán az első két csapattól kaptak ki, de viszont legyőzni csak a sereghajtót sikerült. A csoport gólkirályi címét a Bene Akadémia játékosa Miszlai Jázmin szerezte meg tíz találattal.

Női futsal bajnokság eredményei (6-10.forduló): Nagyatád-Bene Akadémia A 0-6 G.: Hortobágyi 3, Seres, Jankovics, Hajnal. Kaposfüred-Balatonboglár 0-2 G.: Gyurka 2. Balatonlelle-Bene Akadémia B 0-0. Balatonboglár-Balatonlelle 0-1 G.: Vári. Bene Akadémia A-Kaposfüred 3-0 G.: Hortobágyi, Jankovics 2. Bene Akadémia B-Nagyatád 0-1 G.: Józsa. Balatonlelle-Bene Akadémia A 0-0. Bene Akadémia-Balatonboglár 2-1 G.: Ujvári, Varga A. ill. Gyurka. Kaposfüred-Nagyatád 0-0. Nagyatád-Balatonboglár 1-0 G.: Varga R. Bene Akadémia A-Bene Akadémia B 4-1 G.: Seres 3, Jankovics ill. Varga A. Kaposfüred-Balatonlelle 3-0 G.: Csepregi, Barta, Kiss B. Balatonboglár-Bene Akadémia A 1-2 G.: Gyurka ill. Hortobágyi, Jankovics. Bene Akadémia B-Kaposfüred 2-1 G.: Varga A, Németh ill. Rofrics. Balatonlelle-Nagyatád 0-2 G.: Varga R. 2.

A NŐI FELNŐTT BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

1.

K.Rákóczi BFLA "A"

10

9

1

0

33

-

3

28

2.

K.Rákóczi BFLA "B"

10

5

2

3

15

-

11

17

3.

Nagyatád

10

4

3

3

9

-

15

15

4.

Kaposfüred Párducok

10

2

4

4

6

-

11

10

5.

Balatonboglár

10

2

1

7

7

-

11

7

6.

Balatonlelle

10

1

3

6

1

-

20

6


Góllövőlista végeredménye-12 gólos: Seres Viktória (Bene Akadémia A), 8 gólos: Jankovics Liza (Bene Akadémia A), 7 gólos: Hortobágyi Laura (Bene Akadémia A), Ujvári Csenge (Bene Akadémia B)

 

Női futsal bajnokság eredményei (6-9.forduló): Balatonboglár-Siófok C 0-1 G.: Papp. Kaposvölgye A-Bene Akadémia 0-2 G.: Terestyényi, Hajnal. Kaposvölgye B-Siófok A 0-5 G.: Bocsev 3, Palkovics 2. Nagyatád-Siófok B 3-4 G.: Varga P. 2, Tamás J. ill. Takács Sz. 2, Kiss B. 2. Bene Akadémia-Balatonboglár 1-0 G.: Miszlai. Siófok C-FC Barcs 2-2 G.: Janecz, Berényi ill. Rácz R. 2. Siófok B-Kaposvölgye B 6-0 G.: Kiss 3, Nagy E. 2, Pozsár. Siófok A-Kaposvölgye A 1-0 G.: Palkovics. Barcs-Bene Akadémia 1-4 G.: Rácz ill. Miszlai 2, Gelencsér, Gyánó. Balatonboglár-Siófok A 1-0 G.: Spekker. Kaposvölgye A-Siófok B 1-3 G.: Goór ill. Takács 2, Nagy E. Kaposvölgye B-Nagyatád 0-4 G.: Varga P. 2, Kovács E, Morel S. Bene Akadémia-Siófok C 6-0 G.: Büki 3, Gyánó, Jankovics, Orsós C. Nagyatád-Kaposvölgye A 0-0. Siófok B-Balatonboglár 4-0 G.: Takács 2, Harangozó, Kiss B. Siófok A-Barcs 1-1 G.: Bocsev ill. Rácz.

A LEÁNY U15 BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

1.

K.Rákóczi BFLA

8

8

0

0

34

-

4

24

2.

Siófok "B"

8

7

0

1

28

-

6

21

3.

Nagyatád

8

2

4

2

15

-

16

10

4.

Siófok "C"

8

2

3

3

7

-

18

9

5.

Kaposvölgye LUE "A"

8

2

2

4

7

-

10

8

6.

Siófok "A"

8

2

2

4

9

-

14

8

7.

Balatonboglár

8

2

2

4

3

-

8

8

8.

Barcs

8

1

5

2

11

-

14

8

9.

Kaposvölgye LUE "B"

8

1

0

7

4

-

28

3


Góllövőlista élmezőnye-10 gólos: Miszlai Jázmin (Bene Akadémia), 9 gólos: Takács Szilvia (Siófok B), Varga Patricia (Nagyatád), 8 gólos: Kiss Borbála (Siófok B)

 

Galéria:

 


További hírek

Általános
Somogy Vármegyei Veterán labdarúgó bajnokság.
Általános
Bővült a Somogy vármegyei játékvezetők száma
Szponzorok