Nincs masszőr, bemelegítőkrém, elnyűttek a labdák, éhezik a játékos
A
Nemzeti Sportnak nyilatkozott a csapattól távozó Tamási Zoltán:
– Megalázó történet főszereplője lettem – mondta a Kaposvártól távozó edző, az egykori újpesti labdarúgó, Tamási Zoltán. – Egyetlen kollégának sem kívánom, amit az elmúlt időszakban edzőként átéltem. Azt a nyolc hetet, amelyet Kaposváron töltöttem, valószínűleg sohasem tudom elfelejteni.
– Nincs mit titkolnom, számológép sem kell hozzá. Írja le nyugodtan, hogy nulla, azaz nulla forintot kaptam. De nem ezért távoztam.
– Sólyom Sándor nem árult zsákbamacskát, amikor tárgyalóasztalhoz ült a klub vezetőivel. Ismerték az előéletét, ő sem titkolt semmit, mégis hívták, hogy segítsen. S ő jött! Nem tudom, mennyi pénzt költött a klubra, de utólag azt mondom, Kaposváron talán a jóisten pénze sem lett volna elég a lyukak betömködésére. Kifizetett sok milliót a bérekre, különböző nagyságrendű összegeket tolt be a klub számlájára, ám újabb és újabb számlák, követelések kerültek elő. Tartotta a markát az Elmű, a Gázművek és ki tudja még ki. Mégis munkához láttam – bár ne tettem volna! Volt olyan tréning, amelyen tíz, máskor meg tizenkét játékossal dolgoztam. De hogy?! Húsz labdánk volt, ósdi, kopott, elnyűtt valamennyi. Már nem volt masszőrünk, már nem volt bemelegítőkrém.
Mint kiderült, papíron nem is volt vezetőedző.
- Jól jellemzi a történetet, hogy Illés János akkori ügyvezető érvénytelenül megfogalmazott papírokat tett elém. Merthogy a klub még nem fizette ki a korábbi vezetőedzőt, Márton Gábort, így én hivatalosan csak pályaedzői státusban ülhettem volna le a kispadra. A szerződést is ekként kellett volna kitölteni, ehelyett a papírokon vezetőedzőként szerepeltem. Nem csoda, hogy hiába autóztam Budapestre szinte az utolsó pillanatban, az MLSZ-ben nem fogadták el a beadott okmányokat. Ezért a tavaszi első találkozónkon, a Csákvár elleni összecsapáson tíz méterre ácsorogtam a kispadtól, onnan adtam az utasításokat.
Az áldatlan állapotokról így beszélt Tamási:
- Ez nem valamiféle drámai, hatásvadász fordulat. Képzelje el azt a szituációt, amikor ül a csapat az öltözőben, bejön az egyik vezető, és azt mondja, uraim, sajnálattal közlöm, egyelőre nincs pénz. És akkor ránézek a fiúk arcára, és van, akit sírni látok. Könnyezni, és azt hallom ott mindenki előtt: „De hát éhezem, nincs pénzem kajára..." Vannak, akik már hat-hét hónapja nem kaptak egy fillért sem a klubnál, nem is csak a labdarúgók, a klub alkalmazottai sem.
Sólyom Sándorról is beszélt a szakember:
– Még egyszer mondom, ő nem elvett, hanem betett pénzt, ám aligha lehetett tőle elvárni, hogy minden tartozást, követelést egyedül fizessen és teljesítsen. Megpróbált segíteni, de tulajdonképpen a lehetetlenre vállalkozott. Ezért is jött el Kaposvárról. Én maradtam volna még így is, de azt mondták rám, ez a Sólyom embere... Így nem volt értelme a munka folytatásának. A legutóbbi találkozón a Sopron ellen még az ellenfél futballistái is azt kérdezték tőlem, mi van itt. Nem tudtam nekik válaszolni. Mondtam volna, hogy nyolc hét alatt egy fillért sem kaptam?
