XII. Sípmester fesztivál

2017. január. 11., 15:45   |    

XII. Sípmester fesztivál

Élménybeszámoló… A hagyományokhoz híven Somogy megye is képviseltette magát, a 2017. január 07-08.-ai hétvégén, Szombathelyen megrendezett XII. sípmester fesztiválon. A delegációt tekintve 12 spori váltotta a sípot futballcsukára, 1 fő játékvezető, és 2 fő csapatkísérő volt. A tavalyi hazai pálya nyomását magunk mögött hagyva, jó kedvvel felszabadultan vágtunk neki a tornának. A csoportbeosztás már nyilvános volt december elején, így tudtuk, hogy nem könnyű meccsek várnak ránk a C-csoport tagjaként. A felkészülést mondhatni időben elkezdtük, saját edzéseket tartottunk, és beneveztünk egy kispályás tornára is. Az első meccsünket Bács-Kiskun megye csapata ellen játszottuk szombat reggel. Drámai küzdelemben egészen a 18. percig vezetett ellenfelünk 1 góllal, ám a maradék 2 perc nekünk elég volt 2 csodálatos, győzelmet érő gólra. Ezután sajnos legyőzött minket Fejér megye 1:0-ára, de a következő meccset mi húztuk be Nógrád ellen kapott gól nélkül, 3 parádés találattal. A Baranya elleni meccset sikerült X-re hoznunk úgy, hogy mindkét csapat szemszögéből baráti volt az 1:1-es végeredmény. Szerintem rajtunk kívül senkit nem lepett meg jobban, hogy csoportelsőként jutottunk tovább a felsőházba. Azt, hogy kivel játszunk vasárnap, idén először rendhagyó módon a szombat esti gálavacsorán sorsolással döntötték el. A kalapból az addig 100 %-os Heves megyét kaptuk ellenfélnek. Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyunk, de vígasztalt minket a tudat, hogy a 8. helyezésnél már nem végezhetünk rosszabb helyen, ami így is jobb, mint a tavalyi 12. Őszintén kijelenthetem, hogy a legösszetartóbb, és az egyik legvidámabb csapat voltunk a rendezvényen.  Minden csapattag bebizonyította, hogy a szövetségi kapitányunk nem döntött rosszul akkor, amikor behívta őket a csapatba. Volt egy fantasztikus kapusunk, óriási elismerés a góllövőknek is, és minden játékosnak nagy pacsi jár a számunkra jó szereplésért. A vasárnapi játéknap Somogy megye csapatának 2 vereség, és 1 győzelem után a történelmi 7. helyet hozta. Fontos megemlíteni, hogy kiváltságnak számít az, ha a megyéből beválogatnak valakit az utazó keretbe. Mindenki megtiszteltetésnek vette, érezte a súlyát, hogy megyénket képviseljük. Helyezéstől függetlenül ezeken a tornákon mindenki nyertesnek számít. Sok új barátságot, jó sztorikat, és vidám emlékeket gyűjtünk. Azt gondolom csapatunk közössége még jobban összekovácsolódott, és született egy-két olyan emlék, amit még évekig fogunk emlegetni egymás közt. Jó érzés a játékvezető társadalom tagjának lenni! Köszönöm, hogy ott lehettem Veletek!   Németh Dóri elnökségi tag MLSZ Somogy Megyei Igazgatósága Játékvezetői Bizottság

 

További hírek

Általános
Büszkeségek a Játékvezetés terén
Általános
2026/27. évi TAO

2026-02-14 08:55:12

2026/27. évi TAO

Általános
Tisztelt Sportszervezet!

2026-02-09 15:36:18

Tisztelt Sportszervezet!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a 2026/27. évi sportfejlesztési programok benyújtásának jogvesztő határideje február utolsó napja (2026.02.28.), amely az idei évben szombatra esik. A 2026/27-es kérelmi felületet ezen a héten nyitjuk meg.

Szponzorok