XIII. Országos Sípmester Fesztivál Pécs, 2018. január 6-7.

2018. január. 10., 10:51   |    

XIII. Országos Sípmester Fesztivál Pécs, 2018. január 6-7.

A hagyományokhoz híven Somogy megye idén is képviseltette magát, a 2018. január 6 – 7. között, a szomszédos megyeszékhelyen, Pécsett megrendezett játékvezetői foci tornán.

 

E jeles eseményt minden évben más-más megye bonyolíthatja le immáron évtizedek óta január első hétvégéjén. Ezúttal – a két évvel ezelőtti kaposvári, majd a tavalyi szombathelyi tornát követően – testvérmegyénk, Baranya megye adott otthont a küzdelmeknek.

 

A torna két helyszínen (Lauber Dezső Sportcsarnok, Gandhi Gimnázium), 2 – 2 csoportban zajlott.

A Somogy megyét Nemes Nándor megyei igazgatón kívül 12 fő játékos (Cservölgyi Szilárd, Czár Krisztián, Dancs Dániel, Horváth Ádám, Kertész Zoltán, Knézics Balázs, Páhoki Zsolt, Pásti Bálint, Perák András, Peti József, Posza Zsolt valamint Takács Márton), 3 fő Játékvezető Bizottsági tag (Fodor Gyula – elnök, Kiss Balázs és Kiss Szabolcs) valamint 1 fő játékvezető (Barna Gábor) képviselte.

A célokat illetően a tavalyi 7. helyezés – eddig legjobb eredmény – után, idén sem szerették volna alább adni játékvezetőink. 

A sorsolást valamint a mérkőzések idejét, helyszínét a szervezők már előre tudatták minden megyével. Somogy megye csapata a szombati játéknap összes (4) mérkőzését a Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában játszhatta.

Az első mérkőzésünket – akárcsak egy évvel ezelőtt - Bács-Kiskun megye csapata ellen játszottuk szombat reggel, ahol négy kapott és mindösszesen csak egy rúgott góllal maradtunk alul ellenfelünkön.

A második mérkőzésen Borsod-Abaúj- Zemplén megye legjobbjai ellen a találkozó végéig „partiban maradva” szenvedtünk 5 – 3 arányban vereséget.

Majd a mindent eldöntő, élet-halál mérkőzés következett csapatunknak.

A fiúk hősiesen küzdöttek, hajtottak, támadtak, ha kellett „csúsztak-másztak” egymásért. A hozott áldozatot siker követte! Nógrád megye ellen 2-1 arányban fergeteges sikert arattunk.

A csapatunk utolsó, negyedik mérkőzése előtt már borítékolható volt a csoport 4. helye. Győr-Moson-Sopron megye energikus válogatottja jobbnak bizonyult nálunk.

Sokat nem kellett gondolkodni azon, hogy csapatunk miként folytatja a vasárnapi küzdelmeket. A szervezők un. alsó- és felső házra osztották a szombati játéknap után kialakult eredmények alapján a részt vevő megyéket. A felső házi rájátszásban a torna 1 – 8 helye került eldöntésre, míg az alsó házban a 9 – 20 helyekért mérkőzettek a csapatok.

A fiúk számára a vasárnap sem indult túl jól. Veszprém csapatától – nyerhető mérkőzésen – maradtunk alul, így a torna végeredményét illetően a 15 – 16. helyekért játszhattunk.

Ellenfelünk nem érkezett túl messziről, hiszen a szomszédos Tolna megye csapatával küzdhettünk meg. A szervezők, a nap egyik fő mérkőzésének kiáltották ki a szomszéd megyék presztízs csatáját. Az ádáz küzdelemből Somogy megye került ki győztesen, így megszerezve a XIII. Országos Sípmester Fesztivál 15. helyezését. A mérkőzés érdekessége, hogy Somogy megye mindkét gólját, a kapuban védő és tornán végig a csapatot hátán vivő Posza Zsolti szerezte. Így tehát az sem kis túlzás ha azt mondjuk: Posza Zsolti – Tolna megye 2-1.

Az elért eredményt Játékvezető Bizottságunk értékeli, majd tesszük tovább a dolgunkat, hiszen nyakunkon a futsal szezon, a műfüves bajnokság valamint a tavaszi idény. Közben játékvezetőinknek számot kell adni mind fizikai, mind pedig elméleti tudásukból.

Persze – egyenlőre csak titkon, gondolatban, elmélázva – elkezdünk készülni a jövő januári Miskolcon megrendezésre kerülő  XIV. Országos Sípmester Fesztiválra.


További hírek

Általános
Bővült a Somogy vármegyei játékvezetők száma
Általános
Magyar Kupa fordulók

2024-03-26 13:39:41

Magyar Kupa fordulók

Szponzorok